Már több, mint 1000-en dolgoznak a Mercedes-Benz épülő kecskeméti gyártelepén

Country:
Hungary
Már több, mint 1000-en dolgoznak a Mercedes-Benz épülő kecskeméti gyártelepén

KECSKEMÉT, Magyarország - Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vezetésével kisebb ünnepséget tartottak Kecskemét.

Az ünnepségen az immár több, mint 1000 fős gárda segítségével egy 40 méter átmérőjű Mercedes-Benz csillag alakzatot hoztak létre.

Frank Klein a rendezvényen megemlítette, hogy "2010 végén kereken 700 dolgozót számlált a gyár. Még ebben az évben megháromszorozzuk ezt a létszámot. A következő 8 hónapban további ezer munkatárssal bővül csapatunk."

A gyárvezető hozzátette: "Továbbra is tervszerűen halad az építkezés, és teljes erőből dolgozunk azon, hogy mihamarabb lezárjuk az előkészületi fázis utolsó szakaszát hogy elkezdhessük az első tesztautók összeszerelését. " Erre még idén sor fog kerülni.

A jövőre megnyíló üzem konstrukciója a terveknek megfelelően halad