Önerőből fejlesztett a Rosenberger Magyarország

Country:
Hungary
Önerőből fejlesztett a Rosenberger Magyarország

JÁSZÁROKSZÁLLÁS, Magyarország - Az AutoPro beszámolója szerint a jászárokszállási Rosenberger Magyarország Kft mintegy 3,5 millió eurós beruházással duplájára növelte gyártó- és raktárkapacitását.

Papp Francisco tájékoztatása szerint a dinamikusan növekvő, elsődlegesen autóipari és távközlési vállalatok beszállítójaként kábelek és csatlakozók gyártásával foglalkozó cég minden külső forrás nélkül, saját erőből valósította meg a fejlesztést.

A korábbival azonos méretű új gyártócsarnok és raktár megépítését a társaság megrendelés-állományának folyamatos bővülése tette szükségessé – fogalmazott a cégvezető. Egyúttal hangsúlyozta: a beruházásnak köszönhetően alkalmazottaik száma az elmúlt egy évben 550-ről 1300-ra emelkedett, 2011 végéig pedig várhatóan eléri majd az 1600-at.

Emlékeztetett: a mintegy 3,5 millió eurós projektet mindössze fél év alatt sikerült megvalósítaniuk.
A cégvezető szólt arról, hogy bár a Rosenberger Magyarország Kft. is megérezte a válságot, számukra a recesszió már csak emlék, tevékenységük az utóbbi időszakban lendületet vett. Ennek és a német anyavállalat bizalmának köszönhetően nyílt lehetőségük a mostani fejlesztésre, amely egy növekedési pálya köztes állomása – vélekedett Papp Francisco. Megjegyezte: a megrendelések ismeretében újabb beruházások igénye is felmerülhet. Jelezte: jelenleg 3 műszakban dolgoznak, és egyre nagyobb kihívás számukra a megfelelően képzett dolgozók toborzása.

A vállalkozás – foglalkoztatottainak számát tekintve – jelenleg a legnagyobb cég Jászárokszálláson. A társaság éves nettó árbevétele – kizárólag a helyben hozzáadott értéket figyelembe véve – mintegy 3,5 milliárd forint. A kapacitás-, illetve létszámbővítéstől idén a termelés 45-50 százalékos, míg a nettó árbevétel 1,5 milliárd forintos növekedését várják.

Az üzem összterülete a fejlesztést követően immár eléri a 15 ezer négyzetmétert, melyből a raktár közel 5 ezer, a gyártócsarnok pedig majdnem 7 ezer négyzetmétert tesz ki. Az így létrejött szerelési kapacitás a korábbival együtt eléri a heti 30 ezer órát.

Forrás: AutoPro

Megduplázta kapacitását a kábelek és csatlakozók gyártásával foglalkozó cég
Rosenberger Magyarország